Töltse le az Adobe Flash playert

A HM EI Zrt. bemutatása

A HM EI Zrt., éves forgalmát tekintve évek óta Magyarország TOP 200 vállalatai közé tartozik.

A Figyelő című gazdasági folyóirat 2010. évi TOP 200 kiadványában a legnagyobb árbevételű cégek sorában a HM EI Zrt. a 141. helyen áll. Ugyanezen kiadványban a TOP 200-as listában szereplő legnagyobb hazai vállalatok hatékonyságát is összehasonlították. Ebben a listában az első 20-ban egyetlen állami nagyvállalatként csak a HM EI Zrt. szerepelt, amely a 15. leghatékonyabb hazai nagyvállalatnak bizonyult.

Cégünk piacvezető az épület- és ingatlan-üzemeltetés területén és a legnagyobb szolgáltatók közé tartozunk az élőerős őrzés-védelem szegmensben. Informatikai szolgáltató képességünk világszínvonalú technikai hátteret biztosít több, nemzetgazdasági szempontból stratégiai objektum és intézmény számára, s természetesen ennek a súlynak megfelelően gondoskodunk az adatok biztonságáról is. Vállalatunk kiemelt tevékenysége a kutatás és fejlesztés, mely eredménye több, a HM EI Zrt. tőkeerős részvételével befejezett találmány. Fontos számunkra a rendezvényszervezési üzletág, mely üzletág tevékenységének egyik része a Honvédelmi Minisztérium számára vállalt feladatellátásból származik, a másik része cégünk hatékony struktúrájából fakadó optimalizálás eredményként a kereskedelmi partnerek számára nyújt nemzetközi színvonalú szolgáltatást.

Az alapítás óta eltelt 17 év dinamikus fejlődést és karakteres eredményességet hozott, mely mögött széles piacismeret és a folyamatosan változó világban is helytálló munkavállalói gárda áll. Valamennyi szakmai területen a minőség, megbízhatóság és biztonság jellemzi szolgáltatásainkat. Ennek eredményeként jellemzően hosszú távú szerződések alapján működünk együtt partnereinkkel.
A HM EI Zrt. múltja, jelene és jövője olyan professzionális tudásbankot biztosít, melynek betétje a megbízás ellátásának biztonsága és a tőkeerős pénzügyi háttér, hozama a kollektív tapasztalat és az ebből fakadó eredményesség. Ahogyan vállalatunk mottója mondja:

HM EI Zrt. - Valós képesség

Már elérhető az ingatlan-értékesítési honlapunk

Elérhető az új ingatlan-értékesítéssel foglalkozó honlapunk Tovább..

Belügyminiszteri kitüntetés

Szenczi András kiemelkedő munkájának elismeréseképpen belügyminiszteri jutalomban részesült. Tovább..

Nemzetközi Repülőnap

2010. augusztus 7-én, 8-án Kecskeméten ismét megrendezésre került a repülőnap. Tovább..

© 2012 HM EI Zrt. - Minden jog fenntartva | Elérhetőségeink